építőipar

Emelni csakis az emelőkosárral, mert azzal gyerekjáték!

Az építőipar rohamosan fejlődik. Egyre nagyobb, magasabb, szilárdabb építményeket vagyunk képesek megépíteni.

Az építőanyagok tekintetében is végbement az elmúlt kétszáz évben jó néhány fejlesztés. Mire a vályogtól az újrahasznosított anyagokig eljutottunk, eltelt pár évtized. Manapság – mondhatni – nincs olyan építmény, ötlet vagy terv, amit ne lehetne megvalósítani. A határt csak a képzelet szabhatja meg.

Ezen újdonságokkal azonban temérdek egyéb dolog is együtt jár. Nevezetesen, hogy egyre több dolgot kell a földfelszíntől magasabban – sokszor tíz, tizenöt méter magasan – elvégezni. A szokványos dolgok, részben helyhiány és egyéb megoldások miatt egész egyszerűen magasabbra kerültek. A hagyományos létra már nem feltétlenül alkalmas ezekre a munkákra. Jórészt, mivel ilyenkor egyszerre kell egyensúlyozni és közben érthető módon valamelyik kezünket is leköti az, hogy kapaszkodjunk.

A megoldás ezekre a helyzetekre egyértelműen a kosaras emelő bérlés. Az emelőkosár remek és praktikus módszer ezekre a helyzetekre, melyekben a magasban szükséges elvégezni bármiféle szerelő, építő vagy egyéb munkát. Gondoljunk csak az épületek homlokzatán lévő burkolat javítására, vagy egy közlekedési lámpa cseréjére. Akár egy tető, vagy eresz tisztításához is tökéletesen alkalmas lehet. Praktikussága az egyszerűségében rejlik. A legtöbb emelő önjáró kivitelű, tehát vagy lánctalpakon közlekedik – kiváló terepképességekkel – vagy valamilyen platós felépítményen foglal helyet.

Létezik önjáró valamint távirányított kivitel is. Ez utóbbi egyszerűségénél fogva nem igényel különösebb szakértelmet, így duplán praktikus.

Az emelőgép bérlés egyébként a leginkább közkedvelt formája ezen munkák elvégzésének, hiszen bérelni mindig olcsóbb, mint ha magunk vásárolnánk meg az eszközt.

Az elvégzendő munka közvetlen terep-viszonyait mindenképpen érdemes előzetesen figyelembe venni, ugyanis érdemes megemlíteni, hogy egy emelő, amely magasságban tizenhét méterre képes felnyúlni, oldalirányban nem képes ugyanekkora távolságot áthidalni. Ezt az előzetes bérlési szándéknál jelezni kell, mivel közreműködve a bérlő céggel bizonyára találhatunk mindenki számára megfelelő megoldást. Az odorklima cég képviselői szívesen várják rendelését, és egyénileg személyre szabott megoldásokkal tudnak szolgálni minden lehetőségre felkészülve.

Bérlési szándékát érdemes minél hamarabb jelezni, mivel azok teljesítését a beérkezés sorrendjében szoktuk teljesíteni. Emelőinkkel játszi könnyedséggel végezhetőek el például csarnokok szerkezeteinek szerelése, belső karbantartása. Épületek homlokzatának szigetelése, festése vagy akár javítása. Kémények bontása, bádogos munkák. Az emelők alkalmasak magasfeszültségű vezetékek szerelésére, javítására is.

Keressen minket bátran, bármikor és meglátja a legkönnyebb az egész munkában az emelő kezelése lesz!


Hasonló cikk: Biztonságos munkavégzés tíz méter magasan is